Spamellenes világnap (június 23.)


  • Share on Google+

Nem túl régen rábukkantam egy érdekes cikkre, ami még több meglepő olvasmányhoz kalauzolt.

A cikk a keresőbe beírt ‘világnap’ szóra jelent meg, és a ‘Spamellenes világnap’ címet viselte. Megdöbbentem, mert nem tudtam, hogy a spamnek van világnapja.

A spam, mint levélszemét eddig sosem foglalkoztatott, azonban most, hogy újabb és újabb linkekre kattintottam, olyan dolgokat találtam, amikre eddig még nem is gondoltam.

Bár a világnap még várat magára, mégis úgy határoztam megosztom veletek, mivel lettem okosabb.

A spam ellen nagy energiákkal küzdünk, de vajon tudjuk-e mi az a spam?

Leggyakrabban a ‘viagra’ és ‘orex’ tárgyú, angol nyelvű üzenetek jutnak eszünkbe róla, melyek valahogyan beesnek a postafiókjukba. A szó angol kifejezése az ‘unwanted commercial email’, vagyis kéretlen reklámlevél.

Akármilyen hihetetlen, a spamnek nemcsak világnapja, de történelme is van.

Az első bizonyítottan ismert táviratspam-et 1904. szeptember 13-án küldték ki, az első elektronikus spam-et pedig 1978. május 3-án, melynek szövege itt olvasható. Mindkettő nagy botrányt keltett a maga idejében.

Utóbbi egy meghívó volt a TOP-20-as számítógép bemutatására.  Amerikában, az internet zárt körűen működő elődjében küldték szét, melyet katonai célokra fejlesztettek ki, és a szabályzat súlyos megsértését vonta magával.

A “spamkorszakot” valójában csak 1993-tól számítjuk, előtte nem okozott akkora gondot, mint napjainkban.

Az első spammelő vállalat a Canter & Siegel ügyvédi iroda volt, 1994 áprilisában küldték ki hírcsoportjukat, mely elődjeihez hasonlóan nagy felháborodást keltett. Annak ellenére, hogy botrány lett belőle, a vállalat a megbánás helyett inkább hencegett az ötlettel, állításuk szerint fillérekből elküldték a hírleveleket, és több ezer új ügyfelük lett. Ehhez képest a cég 1996-ban feloszlott.

Az első komoly áldozatokat követelő spam a nigériai levél néven elhíresült 419-Scam volt, amit 1997-ben küldtek szét, és még évekkel később is keringett a világhálón.

Ebben a levélben egy polgárháború sújtotta területet említettek, mely azt kéri, hogy az emberek segítsenek, mert az állam vagyonát ki kell menekíteni a háborús országból. Ehhez segítségképpen e-mailben kértek egy bankszámlaszámot, melyre utalhatnák az állami vagyon egy bizonyos részét, így megmentve azt. Amikor a hiszékeny emberek elküldték a kért számlaszámot, kisebb-nagyobb problémákra hivatkozva pénzt csaltak ki tőlük mindenféle adminisztrációs díjakat emlegetve. Sokak emiatt hatalmas vagyonokat, otthonaikat veszítették el, később gyilkosságok is történtek ennek kapcsán.

Ezt a trükköt több spamben is alkalmazták azóta, biztosan sokan vagyunk, akik találkoztunk már a közösségi portálokon évek óta keringő eltűnt vagy beteg gyerek megsegítéséről szóló levelekkel.

A ’97-es híres, és tragikus spammelést követően az államokban rájöttek, hogy igen nagy veszélyforrás a spamtevékenység, ezért kampányolni kezdtek ellene. Megjelent az első könyv róla, és elkészítették az első spamszűrőt is, SpamAssassin néven.

2002-ben az Európai Unió és Amerika is kidolgozta a spam törvényt, 2004-ben pedig létrejött a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

Ebben az évben rohamosan megnőtt a spammerek, és kiküldött spamek száma, ennek következtében megszülettek az első komoly büntetések is.

2006-ben módosult a magyar törvényi rendelkezés, és megjelent az első összetűzés a spammerek és a spam ellenes mozgalmak között.

Minekután egyre növekedni kezdtek a kéretlen reklámlevelek száma, 2002-ben megjelent a spamellenes világnap (június 23.), melyet a Yahoo kezdeményezett Európában és az Egyesült államokban.

Vizsgálatok alapján tudhatjuk, hogy 100 levél több mint 3/4-e spam, és rengeteg időt és energiát vesz el a kezelésük, esetenként némi vírust is kaphatunk ezeken keresztül.

A spamellenes világnap keretében rendezvényeket szerveznek, és igyekeznek minél több embert informálni a spamről és az ellene alkalmazható módszerekről.

Különböző vizsgálatokat is végeztek ennek kapcsán, és fény derült arra, hogy a kéretlen reklámlevelek kezelése a munkaidő 3 %-át teszi ki, ami napi 5-10 percet jelent. Ez a néhány percnek tűnő kiesés egy termelő cégnek évi 2,2 milliárd eurós kárt képes okozni. Az Európai Uniónak ez a kár 65 milliárd euróra rúg.

Környezetvédelmi szempontból is végeztek felmérést, melyből az derül ki, hogy egyetlen spam levél átlagosan 0,3 gramm széndioxidot juttat a levegőbe, mely éves szinten 18 millió tonnát jelent. Egy évnyi spam 33 milliárd kilowattóra energiát használ fel, ami 2,5 millió család áramellátásának felel meg.

Természetesen mi is küzdünk a spamek ellen, és segítséget is nyújtunk ügyfeleinknek abban, hogy az általuk használt levelezőben spam szűrést állíthassanak be. Ebben nagy segítséget jelent a tudásbázisunk erre vonatkozó bejegyzései.

És most lássunk egy kis statisztikát a Gyümölcstárhely kéretlen reklámleveleit illetően.

Az elmúlt 4 napban az egyik szerverünk vizsgálata alapján elmondhatjuk, hogy:

  • 3.115 levelet utasított vissza a szerver, mert a küldő IP címe feketelistán volt vagy nem szabványos módon küldte a levelet
  • 823 levelet azonosított spam-ként a szűrőprogram
  • 19.442 levél landolt a postafiókokban

 

Forrás:
Spamellenes világnap lesz június 23-a
Világnap a spam ellen
A spamek történelme
Spam ellenes világnap

  • Daniel “3ICE” Berezvai
    Válasz
    Szerző
    Daniel “3ICE” Berezvai

    Elolvastam, tetszett. Még újat is tanultam 🙂

    Blog: Én az ingyenes Akismet szolgáltatást használom comment-spam ellen. Rengeteg munka volt naponta manuálisan törölgetni 10-20 üzenetet, de ez most már automatikusan történik. Nekem csak hetente kell egyszer átnéznem és ürítenem a kukát.

    E-mail: A Gmail spam filter néha átenged egy-egy üzenetet, de a legtöbb a megfelelő helyre kerül és automatikusan törlődik egy hónap múlva. (Spam forgalmam havi kb 300, ebből 1-2 kerül az inboxba.)

    • kata
      Válasz
      Szerző
      kata

      Kedves Dániel,

      Köszönöm a hozzászólást és a tapasztalatot. Reméljük, ezzel sok sorstársat segítünk egy spam-mentesebb világ felé 🙂

      Örülök, hogy hasznosnak találtad a cikket. Gyere, olvass nálunk máskor is.

      Szép napot,
      Kata
      Ügyfélszolgálat