Kategóriák
Tech

Felhőben a kulcs a sikeres(ebb) jövőhöz

A mai technológia világa fénysebességgel halad előre, és azok, akiknek nem sikerül lépést tartani az újításokkal, komoly problémával találhatják szembe magukat. A kis- és középvállalkozások számára, nagymértékű informatikai és pénzügyi forrás nélkül, a változás félelmetesnek tűnhet. Szerencsére van valami, ami segíthet a kisvállalkozásoknak az akadályokat leküzdeni, gyorsan alkalmazkodni az új technológiához és rugalmasnak maradni: ez pedig a felhő.

A felhő már népszerűvé vált mind a kis- és nagyvállalatok világában is. Az SMB Group a felhőalapú technológiát nevezte meg az első számú technológiai trendként a 2019-es évre, mint a digitális alkalmazkodás legfőbb platformját. A rugalmasság, a könnyű használat és a viszonylag alacsony költségek arra ösztönzik a kis- és középvállalkozásokat, hogy ők is a felhő mellett tegyék le a voksukat. A felhő azt is lehetővé teszi, hogy az új technológiákat (pl. mesterséges intelligencia, Internet of Things, blockchain, vagy a virtuális valóság) megfelelően kihasználják, és üzletük megsegítésére használják fel. Ezek később pedig elengedhetetlenek lesznek a vállalatok fejlődéséhez.

Az adatok megfelelő felhasználása

Adatok – mindenhol. De vajon megfelelően értelmezzük és használjuk őket? Valószínűleg nem, pedig ezek az adatok által betekintést nyerhetünk vásárlói körünkbe és jelentős üzleti előnyre is tehetünk szert. Mindig van lehetőségünk, hogy jobban kihasználjuk azokat az adatokat, amelyeket összegyűjtöttünk!

A felhőszolgáltatók egy helyen összegyűjthetik a hatalmas mennyiségű adatot, és ezekre az adatokra szabályokat, algoritmusokat, tanulást és más technológiákat alkalmazhatnak. Ennek eredményeképpen az erőforrás-korlátozott kis- és középvállalkozások megfelelő technológiára tehetnek szert, hogy javítsanak üzleti eredményeiken, és könnyebben alkalmazkodjanak a változó versenyhelyzethez.

Ahelyett, hogy a vállalat maga gyűjti össze az adatokat, értékeli őket, majd manuálisan feldolgozza, a felhő mindezt automatikusan elérhetővé teszi számukra. A mindennapos folyamatok így jelentősen leegyszerűsödnek, és ezenkívül rengeteg időt is megtakaríthat vele a vállalat, ami hatékonyságnövekedést is eredményezhet. A felhő lehetővé teszi az üzleti fejlődéshez szükséges technológiák hatékony kihasználását is.

Biztonságos adattárolás

Ahogy a felhő egyre nagyobb teret hódít meg az üzleti életben, a vállalkozások egyre kevésbé tudják figyelmen kívül hagyni. Manapság rengeteg cég felismeri, hogy az üzleti sikerek eléréséhez szükséges a trendeket követni, így bevezetni a felhőalapú technológiát is. A Microsoft SMB tanulmánya szerint 2020-ra a kisvállalkozások 78%-a a felhőalapú technológia mellett fog elköteleződni. Ahhoz azonban, hogy közel 100%-os legyen a kihasználtság, arra lesz szükség, hogy a vállalatok biztonságosnak ítéljék meg a felhőt.

Csakúgy, mint más új technológiáknál, a felhőnél is fontos, hogy olyan biztonsági tervvel rendelkezzenek, amelyek bizalmat ébreszthetnek a (potenciális) felhasználókban. Minden cégnek továbbá rendelkeznie kell egy belső biztonsági szabályzattal, amely könnyen beállítható és szükség esetén módosítható. Ez magában foglalja azt is, hogy kinek van hozzáférése a felhőhöz, milyen típusú adatok tárolhatók hol és milyen állapotban (pl. titkosítva vagy nem titkosítva). Ismét csak a Microsoft tanulmánya szerint a vállalatok 94%-a értékelte biztonságosnak a felhőre való áttérést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük