Kis lépés a domaineknek, de nagy lépés az emojiknak

Kis lépés a domaineknek, de nagy lépés az emojiknak


Ki tudna manapság elképzelni egy Messenger-en folytatott beszélgetést, egy Facebook posztot, vagy egy Twitter bejegyzést emojik nélkül?

Az emoji fogalma először 1999-ben, Japánban került a köztudatba, amikor is Shigetaka Kurita felépített egy 176 hangulatjelből és ikonból álló szettet mobil felhasználók számára. Mára az emoji pedig már világnyelvvé nőtte ki magát, mindenki, még saját nagyszüleink is használják az emojikat, amik amellett, hogy vizuálisak, az érzelmeket magába foglalják, jelentősen egyszerűbbé tehetik a beszélgetést is, univerzális nyelvként használva.

Szakértők kis csoportja bizton állítja, hogy az emoji domain lehet a következő nagy áttörés a számítástechnika világában. A koncepció nem új, az első emoji domainek 2001 április 19-én jelentek meg a világhálón, 2001-ben amikor az emojik még nem is voltak elterjedve. Emlékezzünk vissza, hogy az Apple 2007-ben adta csak hozzá az emoji billentyűzetet az iPhone-hoz, ezzel megteremtve a modern értelemben vett emojikat. Alig kellett hozzá 10 év, és az emojik elengedhetetlenek lettek a mindennapos mobil kommunikációban. 2017-ben 2.3 billió üzenet tartalmazott emojit, ugyanebben az évben pedig körülbelül 20 000 emoji domain lett eladva a világpiacon, ezzel is utat törve magának a domainek területén.

Az első próbálkozások az emoji domainekre

Az emoji domain-nel azonban alapvetően rengeteg probléma van. Kezdetnek meg kell említenünk, hogy az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) 2008-ban mintegy 8 000 karakter használatát, köztük az összes emoji-jét is betiltotta a .com, .net, .org, domainvégződésekre, azonban az országos domainek maguk dönthetnek arról, hogy az ICANN irányelveit követve kiszállnak az emoji domain-ek bizniszéből, vagy támogatják az olyan weboldalak létrejöttét, amelyek domain neveik hangulatjeleket is tartalmaznak.

Az országos domainek közül a .ws (Nyugat Szamoa), a .la (Laosz), a .ai (Anguilla), és a .to (Tonga) támogatják leginkább az emoji domain nevek használatát, illetve január 24-től a .fm (Mikronézia) is felírta magát a támogatók listájára.

Jelenleg több mint 1500 emoji közül választhatunk az iPhone emoji billentyűzetében, ezek közül 111 karakter emoji, különböző bőrszínekkel. Az emojik széles választéka, és néha lehetetlen vizuális megkülönböztetésük kissé nehézkessé teheti a használatukat, arról nem is beszélve, hogy a domain nevekben alkalmazott emojik sokszor akár félrevezetőek is lehetnek. Bár minden egyes emoji külön egyedi unicode-dal rendelkezik, egy apró különbség két emoji között elég lehet ahhoz, hogy a böngészőbe a „rossz” emojit beírva egy teljesen más oldalon kössünk ki.

Az emoji domainek jelenleg csupán a HTML5 és a Safari által támogatott domainek, más böngészők, úgymint a Firefox, vagy a Chrome, illetve a Twitter és az iMessage sem ismerik fel az emoji domaineket. Míg a különböző böngészők ún. punycode-dal (egy betűkből és számokból álló sorozattal) helyettesítik az emojikat, a Facebook és a Gmail ezzel szemben képpé alakítja őket. Többek között az emoji domain támogatásának hiánya akadályozza leginkább az emoji URL-ek elterjedését a mindennapos életben. Emellett manapság már sok emoji domain beszüntetett vagy megváltoztatott linkre kalauzol minket, tehát hiába a karaktertámogatás, ha egyszer nem tudjuk elérni az általunk kívánt oldalakat.

Bár az emoji domainek körül nagy a felhajtás, szakemberek egyhangúan elismerik, hogy a mai számítástechnikai világ még nincs azon a ponton, hogy jelentős áttörést kínáljon az emoji URL-ek piacának. Alapvető feltételként a böngészők karaktertámogatását kellene megoldani, illetve az ICANN szorításán kellene lazítani, hogy biztosítani tudjuk az emoji domainek elterjedését. A hagyományos betűk és számok mellett talán lehetőséget kell adnunk az emojiknak is a domain nevek felépítése során, hiszen egy képpel, vagy jelen esetben egy ikonnal, többet tudunk a világgal közölni, mint egy szimpla szóval, vagy karaktersorozattal, és nem utolsó sorban a nyelvi problémákra is megoldást találhatnánk.

“Ennek semmi értelme és sosem fog megvalósulni. Mi a következő lépés? Egy emoji film?” – Sokan nem értenek egyet az emoji domainek használatával

A sok negatív kritika ellenére azonban az emojik átvették a vezető szerepet a filmiparban, és ha már a filmipart sikerült bevenniük, a domain biznisz piskóta lesz.

Kedvenc példáink:

+ There are no comments

Add yours

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.