Kategóriák
Ügyfél interjúk

Webonic ügyfelek – Interjú a Cluster Media csapatával (2. rész)

A Cluster Media csapatával való interjúnk második részében a Fajbook nevű projektjükről kérdeztük a cég munkatársait.

1. Meséljetek egy kicsit a fajbook projektről. Miről szól? Mi a célja?

Máté Bence egyik zseniális ötlete alapján készült el a projekt, ami megpróbálja arra ösztönözni a fiatalokat, hogy a telefonjukat ne csak a megszokott aktivitásokra használják, hanem a Magyarországon élő állatok fotózásával versenyezni tudjanak. Ezen a versenyen komoly nyereményeket (akár mobiltelefont, laptopot) tudnak nyerni. A játék célja, hogy egy kitöltetlen fotóalbumot kapnak a felhasználók az egyes fajok nevével, és az üres kártyák kitöltésével egy országos szintű fotópályázatban tudnak részt venni. Nem a képek minősége számít, hanem a mennyiség és az ismeretek.

Azt tapasztaltuk, hogy nagyon nyitottak erre a gyerekek. A weboldal egy reszponzív alkalmazásba keretezett portál lesz, ami mögött már több mint egy éves munka áll. A teljes projekt gyakorlatilag támogatásokon keresztül jött létre, teljesen non-profit. Az elkészítéshez szükséges keretet és a nyereményeket is a támogatók biztosítják. A fő célcsoport a gyerekek: 14 év alatti és 14 év feletti korcsoportra fogja szétválasztani az oldal a versenyzőket.

A várható publikáció 2019. március 12. lesz, ami egybe fog esni Máté Bence nagyszabású kültéri kiállításával. Magának a kiállításnak a menedzsmentjét is mi intézzük.

2. Milyen partnerekkel dolgoztok együtt a Fajbookon?

A programozás a Gallaidesign Kft. és Kovács Norbert, fejlesztő segítségével készül
Velük már számos egyedi fejlesztést vittünk sikerre, nagyon megbízható és magas szakmai színvonalat képviselő partnert ismerhettünk meg ebben a cégben.
A hostingot pedig a Webonic szolgáltatja. A Webonic oldalán olvastunk egyébként társadalmi felelősségvállalásról, és amikor megkerestük őket emailben, Sűdy András egy nappal később fel is hívott minket, hogy ez pont olyan projekt, amit keresnek.

3. Ha kerestek még hozzá partnerket akkor kiket kerestek?

Az oldal biztonságával kapcsolatban szeretnék szakmai partnert találni, hogy teljes körben tesztelhessük a weboldalt. Ha ezzel kapcsolatban bárki szeretne minket megkeresni, a központi email címünkre várjuk a leveleket!

4. Mik azok az értékek, amiket fontosnak tartotok egy hosting cégnél? Miért választottátok a Webonic-ot?

Nagyon sok ügyfél azzal keresett meg minket, hogy neki van tárhelye, és ezzel ne is foglalkozzunk. Sajnos a legtöbb probléma abból adódott, hogy a magyarországi tárhelyszolgáltató cégek 60%-nál semmilyen segítség nem állt a rendelkezésünkre, és csak nagy nehézségek árán tudtuk például a domaineket megszerezni, ügyet intézni.

A Webonic-nál eddig semmilyen működésbeli problémát nem észleltünk. Mindent be tudunk állítani az admin felületen, és semmiért nem kell gyakorlatilag külön emailezgetni és telefonálni. Az admin felület pedig nagyon könnyen, 3 kattintással elérhető, ahol mindenhez van hozzáférés. A döntő faktor tulajdonképpen az idő volt, itt nem kell plusz időt és energiát arra fordítanunk, hogy valamit elintézzünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük